Lélekmozaikok https://lelekmozaikok.cafeblog.hu Lelked építőkövei az önismeret és a tudatosság útján... Tue, 19 Dec 2017 13:18:26 +0100 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=4.9.6 A szeretet lélegzete https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/12/19/a-szeretet-lelegzete/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/12/19/a-szeretet-lelegzete/#respond Tue, 19 Dec 2017 13:12:34 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5457 Tovább »]]> A találkozás, ami elrendeltetett című könyvem folytatásaként egy különleges történet fog össze.



A szeretet lélegzete a negyedik könyvem, ami ezen a blogon megjelent írásaim egy részét tartalmazza. Átfogja két-három évnek a belső megéléseit, egy különleges gyöngysorra fűzve életem mozaik darabkáit. Azon túl, hogy összegyűjtöttem benne A találkozás, ami elrendeltetett című könyvem óta megjelent írásaim nagy részét, megismerhetővé válik benne a saját történetem, ami 2014 márciusában vette kezdetét egy különös találkozással, aminek akkor még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget.

Valami különleges “véletlennek” köszönhetően mindez szinte egybeesett a blogom indulásával is, így mondhatni azt, hogy ez a találkozás egyben hozzájárult ahhoz, hogy íróként is egyre jobban kiteljesedjek. Akkor még nem tudtam, de azon a napon azzal a “múzsámmal” találkoztam, aki a legszebb és a legmélyebb írásaim, és immár az egymást követő harmadik könyvem során inspirált.



A találkozást habár sokáig szerettem volna barátságnak felcímkézni az életemben, idővel be kellett ismernem – elsősorban Önmagam számára – hogy erről jóval többről van szó. Ennek az útnak, a felismerésnek, a ráébredésnek és az azóta eltelt időszak próbáinak, választásainak, belső megélésének folyamatáról és a bennem megtörtént belső-külső transzformációról szól A szeretet lélegzete.

Mivel az itt született írásaim jelentős része szerepel benne, szerettem volna ha a könyv ezen a felületen is megjelenik, habár már a legújabb írásaim és a könyv leírása is az új honlapomon érhető el: www.horompoandrea.hu 



„Éreztem, tudtam, hogy ott vagyunk egymásnak. Mintha mindig is ott lettünk volna, és ezután mintha már maga a tudat, hogy létezel, Erőt adott volna számomra a nehéz pillanatokban. És talán maga a tudat, hogy létezem, Erőt adott számodra is a nehéz pillanatokban. Olyan plusz energiát mozgósítva ezzel a szívünkben, a lelkünkben, a lényünkben, ami nem volt korábban meg, és aminek köszönhetően így Együtt átlagon felüli teremtések sorát kezdtük elindítani.”

„Ha én vállalom Önmagam, vállalom az érzéseimet is. Vállalom a szerelmemet is. Teljesen mindegy még az is, hogy a másik erről mit gondol, az pedig még inkább, hogy a külvilág hogyan látja mindezt.

Az én szerelmem az én megélésem, az én lelkemnek a szárnyalása, az én tüzem, az én lelkesedésem, az én vágyam, az én csodám. Az én szerelmem rólam szól. Az én szerelmem pont ezért nem függ még a másik félnek, az én szerelmemre adott reakciójától sem. Az én szerelmem független. Az én szerelmem szabad.”



Mindenféle nagy szavak nélkül állíthatom, hogy A szeretet lélegzete tényleg a leghosszabb, legőszintébb és a legmélyebbre menő könyvem, melyet részben saját magam miatt írtam meg, így zárva le egy eléggé hosszú, sokszor fájdalmas, de óriási tanulságokkal teli időszakot az életemben. Részben pedig miattatok, akik olvasnak, hogy a felismeréseim, megéléseim, saját utam másoknak való bemutatása hozzájárulás lehessen a Ti életetekhez is.

Nem azért, hogy kövess, sokkal inkább, hogy bármit is sodor eléd az Élet, legyen bátorságod ahhoz, hogy Önmagad teljességének a megélését válaszd. Úgy, ami számodra működik, azzal, akivel számodra működik.



Az új könyvemet ITT rendelheted meg és kapható a nagyobb könyvesboltokban is: A Libri, Bookline, Líra és Lant és az Agykontroll boltjaiban. 

Köszönöm itt, a Lélekmozaikok blogon Együtt töltött majdnem négy évet, ha tetszett, amit itt olvastál, kérlek kövess a saját nevemen megszületett új oldalamon is. Ha tőlem, mint “kiadótól” rendeled a könyveimet, azzal támogatod íróként a munkámat, és hogy a jövőben is egyre értékesebb írásokkal segítselek utadon. Minden megosztást, ajánlást és visszajelzést is hálásan köszönök.

Szeretettel, 
Andi
]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/12/19/a-szeretet-lelegzete/feed/ 0
Egy korszak vége és egy új jövő kezdete https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/09/21/egy-korszak-vege-es-egy-uj-jovo-kezdete/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/09/21/egy-korszak-vege-es-egy-uj-jovo-kezdete/#respond Thu, 21 Sep 2017 15:40:38 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5446 Tovább »]]>
Fotó: Szépfalusi Rita

Kedves Olvasóim!

Vegyes érzések kavarognak bennem, mert ez az utolsó írásom. Legalábbis ezen az oldalon. A Lélekmozaikok blogom tele van számomra emlékekkel. Az első szárnypróbálgatások félelmeivel, a lendületbe jövés izgalmával, a sikerek és visszajelzések eredményeivel. A fájdalmaimmal, amelyeknek nyomát itt hagytam, és ami talán számos ember számára jelentette azt a megnyugvást, hogy nincs egyedül a saját fájdalmával. A lehetőségekkel, a csodákkal, a szerelem felismerésével, a kétségeimmel, a kérdéseimmel, az útkeresésemmel.

Amikor elkezdtem itt írni, Müller Péter idézete volt a kapaszkodóm: „Minden csoda a Tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted – de lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit.”

Minden egyes megjelent blogposztom egy tégla volt azon csoda felé, ami az elmúlt majdnem négy év alatt kibontakozott számomra. Az álmaim palotája lassan testet öltött, három kötettel magam mögött, íróként már minden nap azt élem, ami számomra 2014 januárjában még egy messzinek tűnő álom volt. Mert hittem. Mert nem adtam fel. Mert tettem. Minden nap. A szívem egy darabja itt marad. A múltam egy darabja itt marad. De egyben valami teljesen új el is kezdődik.

Végtelen öröm ez számomra, és hálával tartozom a Cafeblognak, hogy teret és lehetőséget nyújtott minderre. Hogy több, mint 3 éve a VIP blogok között a TOP 20-ban részt vehettem a lelkes blog olvasók életének formálásában. Nagy álmom volt ez is. Egy lépcsőfok az úton. De amikor itt az idő tovább lépni, akkor itt az idő.

Elkészült a saját oldalam és a jövőben az új írásaim ott jelennek már meg. Amennyiben ez a felület megmaradhat, meg fog maradni, mert számomra is jó érzés ide visszalátogatni. Mivel nagyon sokat változtam már az elmúlt években, talán számos dolgot másképp látok, mint a korábbi írásaimban. Ezért is úgy gondolom, egyfajta vízválasztóként, ezen írásaimat nem költöztetem át, diszkriminálni pedig nem szerettem volna egyiket sem. Nekik itt van az otthonuk, a többség olvasható vagy a jövőben olvasható lesz könyv formájában. A jelen és a jövő írásai pedig már új helyre érkeznek.

Ha szeretnél követni a továbbiakban, a saját oldalamon megteheted. A Lélekmozaikok, mint márkanév pedig a jövőben olyan célt fog szolgálni, ami nem csak az én munkásságom, hanem számos más, általam nagyrabecsült, számomra hiteles kollégám munkáját fogja segíteni. Ennek megvalósítása a jövő ajándéka. Kövessetek figyelemmel és időben megtudjátok majd, mit tervezek.

Elérhetőségeim:

Honlap: https://horompoandrea.hu/

Könyvrendelés: https://horompoandrea.hu/konyveim/

Access Bars kezelés és tanfolyamok: https://horompoandrea.hu/mentoralas/kezelesek 

Facebook: https://www.facebook.com/Lelekmozaikok/

Email: hello@horompoandrea.hu

Köszönöm, hogy voltatok. Köszönöm, hogy vagytok. És köszönöm, hogy lesztek.

Aki keres, az talál. Aki engem keres, megtalál. Akárhol is legyek.

Szeretettel, Hálával és Örömmel,

Andi
]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/09/21/egy-korszak-vege-es-egy-uj-jovo-kezdete/feed/ 0
Szabad elesni, szabad hibázni és szabad a másikat felsegíteni https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/29/szabad-elesni-szabad-hibazni-es-szabad-a-masikat-felsegiteni/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/29/szabad-elesni-szabad-hibazni-es-szabad-a-masikat-felsegiteni/#respond Sat, 29 Jul 2017 08:37:51 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5442 Tovább »]]>


Mert elesni nem bűn. Nincs olyan, hogy hiba, csak fogadd el. Mert ott dolgod volt, ajándékot, tapasztalást, éberséget, felismerést hozott, sebet gyógyított, szétesni hagyott, összerakott, megerősített – bármit adhatott. És ezt nem tudhatja más, csak Te. Mondjon bárki bármit, tűnjön kívülről bárminek is.

Aki állandóságra törekszik, lemarad. A változás az egyetlen biztos dolog az életben, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy felfedezzük magunkban a képességet, az Erőt, a hitet, a Szeretetet, a bátorságot, hogy amikor változásra késztet minket az Élet, akkor képesek legyünk rá. Ugrani. Ha kell, a semmibe, a bizonytalanba, de ha nem mozdulsz, és körülötted elkezd összeomlani a világ, maga alá temet.

A teljességben pedig megvan a helye és ideje mindennek. Megvan a pusztulásnak és az épülésnek. A sírásnak és a nevetésnek. Az adásnak és a befogadásnak. Az életnek és a halálnak.

Szabad elesni, hiszen ha elesel, akkor legalább elindultál. Tettél egy lépést és nem jött össze, vagy nem úgy, ahogy gondoltad. Csináld másképp: máshogyan, mással, máskor, bárhogyan. Amerre hívást érzel, ott van dolgod. Mindig lesznek helyzetek, emberek, akik megpróbálnak elbizonytalanítani, a kérdés csak az, hogy hagyod-e. Hogy felállsz-e. Hogy újra nekilendülsz-e.

Nem úszod meg elesés nélkül. Időt spórolsz magadnak, ha ezt látod. De egyre könnyebb lesz a felállás. És rájössz, valami különös mély tapasztalásod lesz a világ tökéletlenségéről és egyben tökéletességéről. Hogy illúzió volt az, hogy a világ tökéletes, mert valójában esendő, és esendő benne minden ember. Te is. Én is. Mások is. És ez pont így a tökéletes.

Alázat. Emberség. Kegyelem. Választás. A Teljesség darabkái, amelyek felismerésére és megismerésére ilyen trükkös módon tanít az Élet. Az elesés rólad szól. Hogy más erre hogyan reagál, az pedig róla. Mert szabad az elesett emberbe belerúgni, és szabad őt felsegíteni. Hiszen nem tudhatod, hogy Te mikor kerülsz legközelebb a földre, és akkor Neked is jól fog esni két segítő kéz, ami felemel.

Merj lépni. Merj megállni. Merj kérdezni. Merj válaszokat kutatni. Merj változni. Merj változtatni. Merj másképp csinálni. Merj Önmagadnak lenni. Merj örülni. Merj félni. Merj nevetni. Merj sírni. Merj elesni. Merj felállni. Merj boldognak lenni. Merj élni!


]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/29/szabad-elesni-szabad-hibazni-es-szabad-a-masikat-felsegiteni/feed/ 0
„Hány el nem csókolt csók, mit őriz még a szánk…” https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/18/hany-el-nem-csokolt-csok-mit-oriz-meg-a-szank/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/18/hany-el-nem-csokolt-csok-mit-oriz-meg-a-szank/#comments Tue, 18 Jul 2017 21:55:08 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5435 Tovább »]]>


Azt éreztem, mintha életek óta kergetnénk a beteljesületlent. Hogy már oly sokszor csak olyan kevés hiányzott… Mindig csak a lehetőség villant fel, de csak a töredékét kaptuk annak, amit kaphattunk volna. Soha nem a teljeset. Csak egy részt, csak egy kósza pillanatot, csak egy keveset. Mert a lélek emlékszik, bár mélyre ástuk mindezt, de nem maradhat semmi már rejtve: a szembenézés idejét éljük. Így csak folyt a könnyem…

Néha már azért nem nézek vissza, mert fogalmam nincs, hogyan voltam képes rá… Fogalmam nincs, honnan volt bátorságom választani egyszer, majd még egyszer és még egyszer, minden nap újra és újra… Azóta igen, ilyenformán legalább ötszázszor. Minden nap egy új választás. Sokan nem értik ezt. Már nem hogy engem – bár akik ismerik a történetet, engem sem – hanem azt, hogy mit jelent választani. És hogy mit jelent a választás szabadsága.

A választás szabadsága azt jelenti, hogy bárkit választhatnék, én mégis Őt választom. Hajlandó vagyok másnak is megadni a lehetőséget, nem kizárva másokat az életemből, és így hozom meg a választásomat. De nem csak elméletben, hanem konkrétan a gyakorlatban is. Tettekkel. Vállalva a felelősséget érte. Vállalva azt, hogy ezzel hatok másokra. Tudva azt, hogy ezzel életeket, Sorsokat változtatok meg. Az enyémet és az Övét mindenképp.

És a választásom szabadságának másik oldala, hogy mindez független a másik választásától vagy nem választásától. Igen, jól látod. Istenem, hányan álltok egy helyben, mert nem mertek választani, mert a másikra vártok. Hol van ebben a feltétel nélküliség? Hol van ebben a félelem mentesség? Hol van ebben az őszinteség? Hol van ebben a hit és a bizalom? Hol van ebben Önmagad vállalása? Hol van ebben a bátorság? Hogy ez könnyű-e? Nem, korántsem. Van, hogy pokoli nehéz. Hiszen emberek vagyunk, olykor feltételekkel, olykor félelmekkel, olykor hazugságokkal, olykor kétségekkel, olykor meneküléssel, olykor hitetlenséggel…



És mégis… Van, amikor könnyebb inkább már előre nézni… Valami teljesen irracionális hit, meggyőződés él bennem, ami hajtott ezalatt a másfél év alatt előre. Ha leragadok a rációnál, nem léptem volna. A varázslat földjére, a csodák birodalmába túl kellett lépni hozzá. Az pedig, amit véghezvittünk, felér egy kisebb nagyobb csodával.

Pedig a hitemet és a választásaimat annyian, annyiszor próbálták megkérdőjelezni. Annyian, annyiszor próbálták elvenni tőlem. Annyian annyiszor próbálták elültetni bennem a kételkedés magvait. És igen… Volt, amikor sikerült. Volt, amikor meginogtam, volt, amikor fájt, volt, amikor haragot ébresztett, volt, amikor az elengedéshez segített, volt, amikor megerősített, volt, amikor az erőm és képességem elismerését hozta, volt, amikor kiegyenesedtem általa.

A kitartás próbája. A hit próbája. A bizalom próbája. A választás próbája. Az érzékelés próbája. És igen… Pontosan ugyanazt csináltuk, csak más síkon, és ennek köszönhetően teljesen egyszerre: a fizikai és lelki térfélen egyidőben. Volt, hogy együtt, volt, hogy külön küzdöttünk, és minden egyes lépésnél más-más sérülések gyógyultak.

A legmélyebb pontokon azt hiszem, az tartotta bennem a lelket, hogy meggyőztem magam arról, hogy gondolom, azért Isten csak nem hülye teljesen… Hiszen pont, amikor már az életem normalizálódott volna, egy teljesen más irányt mutat, mint amit addig annak véltem… Akkor hogy is van ez? Kell, hogy legyen valami célja mindennek. És semmiképp nem az, hogy a pokolba rántson, sokkal inkább az, hogy a mennybe emeljen… 

És mintha a mennyek kapujához érve sem pihenhetnénk meg, pedig már mindennél jobban vágyunk rá. Mintha az utolsó kérdés már csak az lenne: “No akkor Drágáim, hisztek-e még a beteljesülésben? Abban, hogy most sikerülhet?” Aljas és kegyetlen kérdés mindez, a beteljesületlenség, a beteljesülés ígéretének számtalan kudarca után.

Pedig van az a pont, amikor már csak egy karnyújtásnyira van minden, és talán már az a furcsa, az a különös és az a váratlan fordulat, hogy annyi küzdés, annyi harc, annyi mélyrepülés, annyi újrakezdés, annyi felállás, annyi bizonytalanság, annyi szenvedés után már tényleg megérkeztünk, és „csak” be kell lépni… „csak” élvezni kell… a szabadságot, a boldogságot, a csókot…

Mert az el nem csókolt csókok ideje már megvolt, így az már régen lejárt…



„Az éjnek vásznán csillagokból rajzolt arcod néztem árván.
Vártam, hogy az ég elküldjön hozzám, s rám találj, valóra válj.
Az álom elhozott hozzám, s itt hagy talán.
S ha csak álom, fel ne ébressz, álmodjunk tovább!

„Hány el nem csókolt csók, mit őriz még a szánk…
Hány kimondatlan szó… miért nem mondjuk ki hát?
Hány meg nem írt levél… és mennyi legyen még?
Minden szó úgy fáj, itt bennem ég.
Hány el nem ölelt őrült ölelés…
Mennyi el nem dobbant szívverés…
A tél még erre jár, s a tavasz késik bár,
De lesz még nyár.

Nézz rám kérlek!
Láss meg engem, itt vagyok! Nézd, újra élek!
Ne ölj meg, kérlek!
Ne ölj meg újra minket, élnünk kell, támadjunk fel!”

És amikor idáig eljutottam, villámcsapásként ért a felismerés, hogy ÉN vagyok a kulcs, így a zárat is valójában csak én nyithatom… Hát akkor meg is teszem…

„KULCS…
Egyensúly…
Bizonyosság…
KULCS…
Katt…”
🙂
]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/18/hany-el-nem-csokolt-csok-mit-oriz-meg-a-szank/feed/ 3
A bizalom próbája: Te mersz-e dőlni, ha döntenek? https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/13/a-bizalom-probaja-te-mersz-e-dolni-ha-dontenek/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/13/a-bizalom-probaja-te-mersz-e-dolni-ha-dontenek/#respond Thu, 13 Jul 2017 17:30:06 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5429 Tovább »]]>


Fontos, hogy most itt nem megdöntésről beszélünk. Nem arról, hogy valaki a saját önbizalmát erősítendő meg akarjon dönteni, hogy bizonyítsa Önmagának és a világnak, hogy ő is valaki, hiszen neki ez is sikerült. Nem. Joós Istvánnál olvastam erről ITT, amit a nőknek írt:

„DŐLJ!

Egy “ismeretlen” karjaiba szinte azonnal bele, megérzések mentén, az élete tényeinek maradéktalan ismerete nélkül, abszolút nem jellemző, sosem csináltad még, teljesen irracionális, magad sem érted, de így érzed alapon. Csak EZ működik. A kockázatvállalás, a követés. …. NEM bizalom, ahol nincs kockázatvállalás. Nem is vezet tehát sehova.”

Hát azt kell mondjam, nehéz… Pokoli nehéz eleinte. A női lélek fejlődéstörténetében, ha szabad ilyen nagy szavakat használnom, van egy erőteljes, a női Erő megtalálását, használatát és kicsit szélsőségbe hajló fitogtatását is megélő korszak, amit István csak Amazon korszaknak hív. Valószínű sokan megjártuk. A tudom én egyedül is, minek nekem férfi, boldog vagyok nélküle is, tök jó szinglinek lenni. És kell is. Sokaknál, főleg akik elnyomásból, kapcsolatfüggőségből lábalnak ki. Megélni a saját Erőt, kiteljesedni benne.

Aztán pedig feladni. Feladni önként azt az illúziót, hogy egyedül is jó. Persze megy, mert van két kezem meg lábam, szemem meg fülem, és megoldok mindent. Nem vagyok béna, csak néha bénázok, de hogy ezen túl is van azért élet. Felébred a lélek vágya, hogy azért jó lenne másképp. Előbb vagy utóbb. Van, aki bevállalja, más sokáig elfojtja.

Szóval ezt követően pokoli nehéz. Van egy biztonságos tereped, amit ismersz, ami működik, és amit Te irányítasz. Biztonságban érzed magad, mert kezedben az irányítás. Tudod, hogy csak rajtad múlik minden és tudod, mert már tapasztaltad, hogy képes vagy rá. Nah és ebből kilépni? Ebből a biztonságos irányításból – egy Férfi kedvéért??? Hát normális vagyok én? – Teheted fel a kérdést elsőre. És igen… Az vagy! Mert alapvetően ez az út…

Olyat választani, akiben bízol. De nem csak úgy ímmel-ámmal. Hanem úgy totálisan. Annyira, hogy képes vagy elhagyni érte a biztonságos kis komfortzónádat, és hagyni, hogy vezessen. Hogy hová, sokszor nem tudod. Sokszor nem tudjátok. Félelmetes. Elsőre talán baromira félelmetes. Aztán rájössz, hogy ugyan, nem is félelem mindez, pusztán izgalom, izgatottság. Hát nincs unatkozás. Ha hiszel, ha bízol. Sosem gondoltam volna, hogy ez milyen fontos. És mégis.



A tánc analógiáját használva,”dőlni” tanulunk ilyenkor. Bízni. Elengedve az irányítást, követni. Túllépni a saját céljainkon, és beleállni a másik ügyébe, feladatába. Együtt menni, együtt tovább lépni, egymás mellett. És egy ideig zavart voltam, hogy most akkor hogy is van ez a saját céljaim és a másik céljai vonatkozásában? Furcsa egyensúly mindez, ahol különös egységgé érik az Önmagam kiteljesedése a Társ által.

Nem adom fel magam miatta. Nem. Ha Önmagad megtagadásának éled meg mindezt, nem jó helyen vagy. Nem amellett a Férfi mellett vagy, akivel együtt Te teljessé tudsz válni. Pont ez az egész gyönyörűsége. Így válsz teljessé. Nem elvesz, hanem hozzád ad. Úgy, ahogy nélküle nem lennél. Nem lemondasz, csak többé válsz, kitágít. Olyan helyekre vezet el, ahová magadtól nem biztos hogy mentél volna. De rájössz, hogy ismered, szereted és hogy megéri.

És igen…Az elején baromi félelmetes volt az érzés… az, hogy mi lesz velem, ha nem én irányítok…?? Mert azt szoktam meg. Az volt számomra a biztonságos. Ha a kezeimben tartom a gyeplőt. És basszus, most adjam át valaki másnak? Hogy képzeli?! Mi lesz akkor velem? Most összetör, vagy otthagy, vagy mi lesz? Félelem rejlett itt is. Az irányításhoz való ragaszkodás mögött is…

A hit születése a félelem halála. Mert van a vakhit, amit a belső bizonyosság hiánya határoz meg. Pusztán forma, tartalom nélkül, irányítottság, az alárendelés érzésével és megélésével együtt. Önmagam vállalása, ismerete nélkül, Önmagam sokszor totális feladásával. Vakon hiszek, mert át akarom a felelősséget helyezni másra. Nem hiszek a vakhitben. Nem működik. Nem működhet.

De mélységesen hiszek a szabad választáson alapuló hitben és bizalomban. Ami a belső, sokszor okok nélküli meggyőződésből fakad és így képes mozgósítani valami olyan fergeteges földöntúli Erőt, ami hegyeket mozgat meg és világokat mozdít ki a sarkából. Ezt teszi a Nő hite és bizalma a Férfi életében. Tartalommal teli hittel tölt meg, és támasztja. De ehhez elengedni kell. Elengedni szinte mindent, ami eddig a biztonsági zónánkban tartott, a jól ismert terepen. Elengedni akarást, elvárást, a feltételeket és merni. Adni. Kockáztatni. Ugrani. Dőlni.

És igen. Lesz, aki talán majd elejt és az fájni fog. De nem halsz bele. Sosem. Éberséget szerzel, hogy mit kellene másképp – igen, lehet. És aztán lesz, aki nem ejt el, aki megtart, mert elég erős és ügyes hozzá. És érezni fogod ezt az Erőt… Bizonyosság lesz, az ajándék, hogy a megelőlegezett bizalmad megérte. Hogy nem is olyan veszélyes játék mindez. Hogy ez így mennyire jó és mennyivel könnyebb.

Először megtenni mindezt. Először átadni magad ennyire. Először vállalni a sebezhetőségedet ennyire. Huh basszus… Ez kemény. De jó! Ez vezet ki az állóvízből. Ez vezet ki a magányból, a szingliségből. Nem fog a Herceg fehér lovon bevágtatni az életedbe.

Vagyis… Bevágtathat, csak nem feltétlenül úgy, ahogy azt te várod. Mert lehet, hogy még nincs meg a fele királyság, csak a fele királyság víziója. De megkérdezheti, vajon mersz-e felszállni mögé a lóra, és hagyni, hogy elvigyen oda, ahol még nem jártál eddig. És így együtt hódíthatjátok meg a királyságot. Van, aki hagyja, és van, aki nem meri vállalni az ismeretlen kockázatát. Persze szabad életed végéig a tökéletesre várni, csak azt vedd észre, hogy Te magad is az út során csiszolódsz gyémánttá.

A királyság nem feltétlenül hullik az ölünkbe. Mindehhez el kell engedni a kontrollt és merni kell tudni dőlni… Bízni… Hinni… Adni… Hölgyeim! Fel van adva a lecke! Hát hajrá!



És ugyebár senki nem úgy születik, hogy ez így alapból megy neki…



Mert gyakorlat teszi a mestert…
]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/13/a-bizalom-probaja-te-mersz-e-dolni-ha-dontenek/feed/ 0
Úgy érzed, el kell mondanod? Hát mondd! https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/12/ugy-erzed-el-kell-mondanod-hat-mondd/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/12/ugy-erzed-el-kell-mondanod-hat-mondd/#respond Tue, 11 Jul 2017 22:56:13 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5420 Tovább »]]>


„Amit kellett volna mondanom, nem tettem…” Kaptam ma egy olvasói levélben. Azt hiszem, ez az az mondat, ami nélkül én nem akartam meghalni. Nem is fogok. 🙂 A legnehezebben talán azt mondjuk ki, hogy ha szeretünk valakit. Mintha bűn vagy valamiféle szégyenteljes dolog lenne szeretni… Pedig őszintén és tisztán szeretni a legszebb dolog, ami történhet velünk.

Hagyjuk a sztereotípiákat! Hogy mit szabad, meg mit nem szabad a nőknek, illetve a férfiaknak. A szeretet és annak megélése vagy kinyilvánítása mindkét nem számára egyformán lehetőség, ajándék és áldás. Időtől, helyzettől alapvetően teljesen függetlenül.

Eludvariaskodjuk az életet és heteket, hónapokat, éveket pocsékolnak el sokan a felesleges várakozásban. Én várok rá, ő vár rám. Hát mégis mire? Ez így nem viszi előre az eseményeket. Persze-persze a félelmek… Hát most meséljek??? Na jóóó… Csak hogy lássátok, én is voltam mennyire béna és milyen trükkös volt velem az Élet… Nem is kicsit. Nagyon.

Kezdjük ott, hogy nem voltam szép. Hát jól van, nekem több idő kellett ahhoz, hogy megszépüljek, mint egy átlagembernek. 🙂 Vagy talán csak ahhoz, hogy szépnek lássam magam. Ki tudja… De népszerű biztos nem voltam. A fiúk sem ólálkodtak körülöttem sokáig. De voltak ilyen plátói szerelmek az életemben (így utólag visszagondolva viccesek) és bizony többször volt, hogy Andi úgy gondolta, nem szeretne tovább „szenvedni”, akkor álljunk inkább az illetékes elé.

Merthogy ilyenkor sokszor nem tudjuk, hogy most mi is a helyzet. Hogy azért nem lép a másik, mert nem úgy érez, mint mi, vagy csupán benne is ugyanaz a bizonytalanság megy végbe, mint bennünk. Hogy most áltatjuk magunkat, önigazolásokat keresve arra, hogy mit miért tesz, vagy nem tesz, vagy valójában látjuk a lelkét és érezzük ugyanazt, csak a kimondásig nem jut el egyikőnk sem? Egy dolgot tudtam: áltatni sosem akartam magamat.

Van az az állapot, hogy egy életem, egy halálom, nem érdekel mi lesz, én akkor is kimondom… Sokan nem jutnak el idáig, az én vérmérsékletem ennél hevesebb. És megéltem mindkét oldalt. Az egyetem alatt például, amikor egy nagyon kedves fiúról azt hittem, mennyire szerelmes vagyok belé. De hogy így nem történt semmi. Hát nem volt véletlen. Már nem emlékszem, hogy mit írtam neki, de másnap tisztelettudóan félrehúzott az egyik előadás előtt és azt mondta, hogy ő nem osztja az érzéseimet… Nem volt könnyű pár napom ezek után, de mivel itt pötyögöm ezeket a sorokat, látható, hogy túléltem… 🙂



Aztán évekkel később az Élet szembesített azzal, túl tudok-e lépni az elutasítástól való félelmeimen. Hogy annak ellenére, mi történt tizenpár évvel ezelőtt, most vajon merek-e: először szembenézni a saját érzéseimmel, azután jó egy hónap múlva merem-e azt megosztani Vele is…

Képzeld el, extra szürreális helyzetként úgy, hogy az illetőt 5 hónapja nem is láttad. Hogy fogalmad nincs arról, ő mit érezhet. Arról sem, hogy egyébként mit csinál, vagy épp van-e valakije. Tehát nem olyan átlagos a szituáció, hogy napi kapcsolat van, vagy néha össze-össze futunk és egyébként lehetne dekódolni ilyen-olyan üzeneteket. Nem. Nincs biztonsági játék. Valószínű nem kis karmikus puttonyt hoztam magammal ebben a témában, mert így elég intenzíven elém tolta az Élet: No kislány, mered vagy nem mered? Dupla vagy semmi? Pokol vagy Mennyország?

Hát mertem. Minden körülmény ellenére. Minden félelmem ellenére. Minden bizonytalanságom ellenére. Minden kétségem ellenére. Minden társadalmi elvárás vagy sztereotípia ellenére. Minden agymenésem ellenére.

Mertem nem hazudni tovább magamnak. Mertem kiszedni a barát dobozból elismerve, hogy több Ő annál. Mertem mindezt elmondani a férjemnek. És majd mindezek után (!) mertem leírni Neki is… Mertem használni azt a szót, amit addig talán soha az életemben: szerelemmel. Szerelemmel szeretni…

És most nem tudok mást tenni, csak visszautalni az előző soraimra: Írom egyik szót a másik után, tehát látható, ezt is túléltem… 🙂 A lelkünk érzi a hívást, szárnyalni akar, menni, szeretni, élni, élvezni az életet, tapasztalni, játszani! Vannak nehéz pillanatok? Igen! Van, amikor kockáztatni kell? Igen! Megéri? Igen! Nem veszíthetsz semmit el, ami igazán fontos. Csak az illúzióidat. Amikor pedig egy illúzióddal kevesebb marad, egy lehetőséggel többet nyersz!

Bármit akarj bárkinek elmondani, mondd! Lehet, hogy hasonló cipőben jársz, mint amit én leírtam. Lehet, hogy az anyukádnak nem mondtad még soha ki, hogy szeretlek. Lehet, hogy másnak. Lehet, hogy a Te lelked azt mondaná: kérlek, bocsáss meg. Vagy azt, hogy ne haragudj, sajnálom. Netán azt, hogy mit tudok tenni, hogy megváltozzon a kapcsolatunk? A Te döntésed: Hogy maradsz-e tovább az egód hangját követve a félelmeid korlátai között, vagy hallgatsz-e a lelkedre és szabaddá válsz?

Minden ilyen merészség eredménnyel jár: legyőzöd a saját félelmeidet. Legyőzöd Önmagad. És kinyílik a világ! A szabadság nem külső körülmény, hanem a lelkedben születik meg. És ha a lelkedben megszületett, majd a külvilágban is megmutatkozik. A lelked szabadságának pedig csak a félelmeid szabhatnak korlátokat.

Minden szó, ami őszintén, szívből kikívánkozik belőled, ezeket a korlátokat töri át. Én már csak tudom. Írtam három könyvet. És igen. Vallottam már szerelmet elsőként, ugrottam már tényleg a „semmibe” és vállaltam ennek minden kockázatát. És nem bántam meg. Hidd el, Te sem fogod.


]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/12/ugy-erzed-el-kell-mondanod-hat-mondd/feed/ 0
Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e… https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/06/mielott-azt-gondolnad-milyen-konnyu-nekem-mondd-te-mersz-e/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/06/mielott-azt-gondolnad-milyen-konnyu-nekem-mondd-te-mersz-e/#respond Thu, 06 Jul 2017 21:02:10 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5413 Tovább »]]>


Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e élni? El mered-e hagyni a biztonságos partot, a szélcsendes kikötőt és a tengerre hajózni? Az ismeretlenbe, új tájakat, új lehetőségeket felfedezni? Nem megijedve a hullámoktól, a sötéttől, a zajoktól, a múlt árnyaitól, a bukások emlékeitől?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e kockáztatni? 19-re lapot húzni? Bízni, tenni, nem feladni, kitartani? Még akkor is, amikor minden hullám összecsap a fejed felett, és nem tudod, hogyan éled túl a vihart? Kockáztatni, miközben elhagyod a biztonságos, jól ismert, de már nem működő, már kicsi, már nem izgalmas terepet valami ismeretlenért?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e lépni? Elindulni, nem megrettenve a változástól, kilépve a komfortzónádból, az egy helyben állásból? Mersz-e Önmagad lenni? Mered-e egyáltalán megismerni ki is vagy Te valójában? Mersz-e több lenni, többre vágyni? Nem feladni? Ha megtorpannál, mersz-e tovább menni? Mersz-e segítséget kérni, adni és elfogadni? Mersze-e szembe menni az áramlással, mersz-e úttörővé válni és vállalni a felelősségét annak, hogy lesznek, akik követni fognak, és lesznek, akik mindent megtesznek, hogy elgáncsoljanak?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e nemet mondani? Mered-e vállalni végre a saját értékeidet, az idődet, az energiádat, a képességeidet? Mersz-e határozott lenni, Önmagadért kiállni, az elvárásokat, a manipulációt visszautasítani, határokat húzni? Mered-e visszautasítani a megmondó embereket, mersz-e változtatni, ha valami nem működik? Mersz-e embereket választani és nem választani, lekapcsolni magadról azokat, akik csak elvesznek, de sosem adnak?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e nevetni? Önfeledten, akkor is, ha mindenki más arról próbál meggyőzni, minek, vagy nem szabad, netán ez oly gyerekes, vagy túl sok? Mersz-e kilépni a keretekből, a dobozokból, a klisékből, az elvárásokból, a megfelelési kényszerből?



Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e a lelkedre hallgatni? Mersz-e választani? Ott hagyni mindent egy nagyszerűbb jövő érdekében? Hallgatni a szíved suttogásaira, nem törődve a világ zajával, a család, a barátok tanácsaival? Befogadva ítéletek és támadások százait, melyek sebeket ejtenek rajtad?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e szeretni? De nem csak úgy titkon, vágyaid ködében elbújva álmodozni valami idillikus jövőről, hanem nyíltan, őszintén? Kimondva, kimutatva, szavakban, tettekben, jelenlétben? Mert a szeretet nem valami misztikus és sziruppal leöntött cukormázas érzés… Nem… A szeretetem ott van a szavaimban, amiben elmondom, hogy szeretlek. Kimondom annak ellenére, hogy viszont várnám, ajándékba adva magamat és a benne rejlő lehetőséget. Szeretni azt jelenti, kiállni és nem feladni. Jelen lenni, cselekedni, támogatni, támasztani, együtt szárnyalni, elengedni tudni.

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e szerelmesnek lenni? Nem elfojtani, nem tagadni, hanem hagyni, hogy átjárjon a szerelem szentségének energiája, ami van, hogy világokat omlaszt össze, és van, hogy világokat teremt. Mersz-e általa kapukat megnyitni, azokon bemenni és varázsolni? Mersz-e mindebből erőt meríteni? Mersz-e csak adni, adni, adni számolatlanul, nem mérlegelve semmit?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e hinni? Hinni és bízni Önmagadban, a választásaidban, a jelenedben, a jövődben és abban, akit szeretsz? Visszafordulsz vagy meghátrálsz, netán el sem indulsz? Félelmeid fogságában erődet mered-e felfedezni, használni, élni? Mersz-e a bizalmaddal mást megajándékozni? Hagyni, hogy vezessen, ha kell a legnagyobb dzsungelen keresztül, ha kell vakon követve, mégis éberségedet és Önmagadat nem feladva… Ennyire vajon mersz-e hinni?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e mindent feladni és ugrani?

Mielőtt azt gondolnád, milyen könnyű nekem, mondd, Te mersz-e szabadnak lenni???


]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/06/mielott-azt-gondolnad-milyen-konnyu-nekem-mondd-te-mersz-e/feed/ 0
Mérgező szavak: Amivel mások vádolnak, azt valójában ők maguk teszik https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/04/mergezo-szavak-amivel-masok-vadolnak-azt-valojaban-ok-maguk-teszik/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/04/mergezo-szavak-amivel-masok-vadolnak-azt-valojaban-ok-maguk-teszik/#respond Mon, 03 Jul 2017 23:48:33 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5404 Tovább »]]>


Segítséget kérni jött. Segítettem. Pedig már talán mindent elmondtam, amit elmondhattam, túl is magyaráztam a történetet hetekkel korábban. Igen, azt hiszem sajnáltam. A beszélgetés során azt éreztem, mintha egy üres vödörbe tölteném az információkat, és az energiámat. Folyt szét, és nem történt változás. Nem éreztem, hogy tölteném, mert amit mondtam, nem ragadt meg, nem épült be, nem tudott vele mit kezdeni. Ha őszinte akarok lenni, talán azt mondanám, szánalmas volt… igen, megszántam… És azóta sokkal jobban tudom, mit jelent az áldozati szereppel történő manipuláció.

Valójában nem azért jött, hogy tőlem befogadjon. Hanem azért, hogy nekem adjon és ültessen. Elültesse a kétséget, a bizonytalanságot a lelkemben, összezavarjon, féltékennyé tegyen, manipuláljon, vagy csak simán leteszteljen… Tudtam, éreztem, hogy élvezi. Perverz gyönyörrel nyitotta ki a méreggel teli üvegcsét és csepegtette a szavait belém: „Szerinted Ő nem manipulál???”

Hogy érted? – Kérdeztem, és éreztem, valamire készül… És elkezdte mondani. Hogy mit rakott össze. Én pedig csak hallgattam. Tudtam, azt várta, hogy összeomlok. Az önkéntes felvilágosítóknak és „jóakaróknak” mind ez a céljuk. Néha meglátogatnak, avagy küldi őket a Jóisten, hogy próbára tegyen. És a helyzet az, hogy én lepődtem meg legjobban a saját reakciómon. Az összeomlás és a gyengeség helyett valami olyan Erőt találtam magamban, ami eddig nem tudom hol volt… Azt hiszem, valójában ez kellett ahhoz, hogy úgy igazán kiegyenesedjek. Csak a lehetősége annak, hogy amit hallok, az igaz. A mai napig nem tudom, az-e. De valójában nem is az számít…

Ez kellett ahhoz, hogy felhagyjak az alárendelődéssel és egyenes gerinccel, Önmagamért kiállva folytassam tovább. Határozott, mégis egyenes, őszinte és szelíd maradtam. Ebben a kombinációban ez így kemény volt. Azt mondta: sajnálom… És közben láttam, ahogy belül mennyire élvezi… Mondtam, hogy engem nem kell sajnálni. És hogy köszönöm. Hosszú éjszaka volt. Kemény próbatétel.



Később megtudtam, nem csak Ő lett megvádolva előttem, én is meg lettem vádolva Ő előtte. Hogy én manipulálom, hogy én irányítom. Valahogy nem értettem, hogyan mondhatják ezt, hiszen Őt alapvetően nem lehet irányítani. De hogy ezt így nem látják? És egyébként miért is kellene? Hiszen Ő maga az irány…

Furcsa érzés volt, amikor ez összeállt. Furcsa érzés volt látni, hogy az én ösztönös kinyilatkoztatásaim másokban milyen hatást keltenek. És hogy már milyen régóta, mintha valami láthatatlan és kimondatlan megállapodás lenne köztünk, én csak mondom vagy írom, ami jön, és Ő csak hallgatja… Átszűri magán és mindez formálja, inspirálja. Mióta ismerem, ha az jött, hogy írnom kell Neki, írtam… Istenem, mennyi sületlenséget is, de ebben soha nem fogtam vissza magam… És Ő sem fogott vissza soha…

Hogyan érthetné meg ezt bárki, hogy ennek semmi köze az irányításhoz? Hogy ez bennem mennyire tudattalan és ösztönös? Mintha elérnék oda, ahová Ő nem. Mintha felhoznék valamit a mélyből, a tengerfenékről, ami között szinte mindig van sár és szemét is, de akadnak gyöngyszemek is… Mintha búvár lennék, aki alámerül a mélybe, ahol ott a sötétben sokszor ő maga sem látja, hogy mi is kerül hozzá… A fényre kiérve viszont kitisztul mindez, idővel lehullik a sár és a szemét, és megtisztulnak a kincsek. Sosem kaptam még bántást azért, mert a gyöngyszemek nem voltak elsőre elég tiszták. És hogy olykor jár velük olyasmi is, ami nem méltó hozzájuk. Mert a sarat és a szemetet elviszi a víz, de a gyöngyszemek ott maradnak, és abból csodás ajándékok születhetnek…

Istenem, mennyire másnak tűnik mindez a felszínen. És oly sokan csak a felszínt ismerik… Mert nincs bátorságuk mélyre menni. Sem Önmagukért, sem másért. Csak látnak valamit és eltorzítják a saját vágyaik beteg szűrőin keresztül, rávetítve az én cselekedeteimre a saját manipulációs módszerüket… Mert amivel ők vádolnak engem, valójában ők maguk teszik. Tudom, hogy mennyire szerették volna irányítani Őt… Édes Istenem, de mennyire szerették volna… És igen, talán volt, amikor meg is tették…



Amikor mást megvádolnak előtted – még akkor is, ha határozott és magabiztos vagy – pillanatokra elbizonytalanodsz. De nem a másikban. Alapvetően Önmagadban. Én is rögtön saját magamban bizonytalanodtam el. Hogy én valamit rosszul látok. Hogy valamit nem látok. Hogy béna voltam, mert észre kellett volna vennem. Hogy Ő nem is olyan, mint amilyennek én látom… A mérgező szavak cseppjei, ha már a véredbe kerülnek, hatni kezdenek…

Mert van a látszat, amit a világ és mások láttatnak. És igen: a látszat felszínességében talán nem látok mindent. Talán nem láttam mindent. De nem a látszat és nem a felszín a lényeg. Ezt valahogy mindig zsigerileg tudtam. És azt is tudtam, hogy mindez nem önáltatás, nem illúzió, nem önigazolás. Nem…

Én mindig is a mélységet láttam. Azt is láttam, amit olykor még Ő sem mert saját magának megmutatni. És ez félelmetes… Istenem mennyire rettenetesen félelmetes lehet, hogy van valaki ezen a világon, aki azt is látja, ami igen, ott van, de hagyjuk már, mert takargatom, még saját magam elől is, nehogy meglássák. De előtte nem tudom takargatni. A felszínen tudok maszatolni, de basszus, Ő ezt nem veszi be…

Hát… “Röviden”… Ezért vagyok még mindig itt… Mert látok… Azt is, amit más nem…

Én a lelket látom abban a tiszta ragyogásában, amiben talán kevesek. És mindez valójában már nem is látás, hanem tudás. A legfőbb képességem a tisztán tudás, ami így leírva érthetetlen szóösszetételnek tűnik, és sokáig én sem tudtam ezzel mit kezdeni. Talán úgy tudnám legjobban körülírni, hogy vannak dolgok, helyzetek, emberek, amikkel, vagy akikkel kapcsolatban egyszerűen csak tudom, hogy „ez van”…

Én sosem láttam angyalokat, nem szállt meg a szentlélek, nincsenek ilyen misztikus spiri megéléseim, de bizonyos helyzetekben egyszerűen „csak” tudok… És ennek a tudásnak semmi köze az ok-okozati racionalitáshoz. Sőt. Legtöbbször pont igen erős harcot vív bennem ez a fajta tudás az elmémmel. Ezt megbékíteni és ezt a képességet helyére rakni, azt hiszem ez volt az elmúlt két-három évem legfőbb feladata – megengedve magamnak a hibázás lehetőségét, és nem valami egyetemes igazságként kinyilatkoztatva mindezt, hanem megengedve a megkérdőjelezést saját magamban is. Hogy ez a tudás sem statikus és bizony nincs kőbe vésve. Mégis van, hogy mindennél szilárdabban és erősebben van velem.



Végül ez a bizonyosság volt az, aminek köszönhetően aznap este, egy túl hosszúra nyúlt éjszakában kivertem a mérgező üveget a kézből, ami ellenem támadt, és távozásra kértem. Köszönöm, ennyi így elég volt.

Tudtam, addig is, hogy a kétség a leggyilkosabb méreg… Aki kétséget csepegtet mások szívébe, az lassan és alattomosan próbál ölni. A szeretetet próbálja megölni, elbizonytalanítva a másikat Önmagában és a választásaiban. Valami furcsa perverz kéj és erőtlen figyeleméhség van mind e mögött.

Azt mondják, a méreg kis adagban gyógyszer. És igen… Én is gyógyultam tőle. Éberséget kaptam. Erőt fedeztem fel magamban. Határozottság lett rajtam úrrá és kiálltam Önmagamért. Rájöttem, hogy a kedvesség és a határozottság nem zárja ki egymást. Hogy bármikor bárkinek mondhatok nemet. Hogy ami egyik nap még jó ötletnek és tervnek tűnt, azt másnap simán visszacsinálhatom és lemondhatom. És hogy segítőként valójában ne akarjak segíteni, mert – bocsánat – vannak, akiken nem lehet. Csak ha ők is választják a változást.

És nem utolsó sorban, megtanultam, hogy ne hagyjam magam. Ne hagyjam magam elbizonytalanítani. Ne adjak teret a kétségnek. Mert amíg kétség van, nincs, és nem is lehet egység. Próba volt. Hálás vagyok érte… Tényleg… Nincs bennem harag. De attól a naptól kezdve sokkal tudatosabban kezdtem figyelni a kapcsolataimra.

A másik oldalról pedig… Befogadtam mások ítéleteit. Elég rég óta mást sem teszek, csak befogadom őket. Teret hagyva a vádaskodásoknak és annak, hogy azt gondolják rólam, amit… Aki az ítéletmentesség mellett teszi le a voksát, öntudatlanul is ítéletek kereszttüzébe kerül. Mert az ítéletmentesség sokak számára elképzelhetetlen vízió, és Önmagunknak lenni sokak számára elérhetetlen vágy. Ezért frusztrálja őket az, ha valaki éli mindezt… Istenem, de mérhetetlenül frusztrálja… A frusztráltságukban pedig gyengeségüket palástolva támadnak. Olykor alantas eszközökkel.

Akár Téged vádolnak, ítélnek meg vagy próbálnak befeketíteni, akár mást próbálnak előtted, csak legyél kérdésben, megengedéssel befogadva mindezt, hatalmas térből: Igazság, Mi ez? És érzékelni fogod… Érzékelni fogod zsigerileg, hogy mi is az igazság. Még akkor is, ha a felszínen minden mást mutat. Mert itt nem a ráció és a logika számít. Csak az agyad az, ami megérteni akarja. Emlékezz arra, hogy a lelked lát, nem az eszed. És ha a lelkedet mered követni, sosem tévedsz el.




]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/04/mergezo-szavak-amivel-masok-vadolnak-azt-valojaban-ok-maguk-teszik/feed/ 0
Az alázat iskolája https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/02/az-alazat-iskolaja/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/02/az-alazat-iskolaja/#respond Sun, 02 Jul 2017 14:49:36 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5397 Tovább »]]>


Érzed, amikor megvan. Jó esetben azt is, amikor nincs. Bár azt gyakrabban csak utólag. Hogy megtapasztald, ahhoz van, hogy meg kell törnöd. Az Életnek meg kell törnie. Akár ketté, akár darabokra, akár szét, akárhogyan… Én alázatot mindig a szenvedés útján tanultam. Lehet, hogy másnak könnyebben is megy, én ilyen hülyén vagyok összerakva. Eljutva arra a pontra, hogy akár testileg, akár lelkileg annyira mélyre kerültem, hogy feladtam.

Feladtam az egóm védelmi rendszerét és nyitottam. Önmagam és egyben Isten felé. Feladtam a ragaszkodást az elképzeléseimhez, a vágyaimhoz, a kikövetkeztetett forgatókönyveimhez és jövőképemhez. Feladtam a biztonságosnak hitt nézőpontokba, eszközökbe, tervekbe való kapaszkodást. Feladtam a félelmeimet és kockáztattam, hiszen végülis mit veszíthetek? Feladtam az erőszakos arroganciámat, a türelmetlenségemet és az akaratomat, hogy pontosan annak és pontosan úgy kell történnie, ahogyan én azt kitaláltam…

Amikor már azt éreztem, nem érdekel… Az sem, ha az és ott az utolsó pillanat, csak legyen már vége. Minek? A szenvedésnek. Amit mindig saját magamnak okoztam. Igen. Én magamnak. Nem más. Sosem más.

Nem tudom, hogy ki lehet-e járni az alázat iskoláját, hogy el lehet-e ballagni belőle, kapva egy pecsétes papírt vagy diplomát, amivel eldicsekedhetünk… Nem… Valószínűleg nem… És azt sem hiszem, hogy egy intenzív, alázatra tanító időszak után el kellene várni magunktól, hogy most akkor ezután már mindig, minden pillanatban tökéletes reakcióink lesznek… Nem… ezt sem. Valami mégis megváltozik.



Megszületik a szelíd Erő… Ami mentes mindenféle erőszakosságtól, minden elvárástól és csak csendesen lebeg… Már nem kapaszkodik, mert elengedett. Már nem akar, csak tisztán vágyik. Már nem fél, mert megtapasztalta a bátorságát. Már nem vár el, mert képessé vált szabadon szeretni. 

Az alázatban Erő van. Az alázatnak nincs köze a kisebbrendűség érzéssel járó, áldozati szerepbe csúszó megalázkodáshoz. Hiszen a megalázkodásból hiányzik Önmagam tisztelete. Aki pedig másokat megaláz, abból hiányzik mások tisztelete. Az alázatban rugalmasság van, de nem jelenti a behódolást, valami puhatestű állatként történő csúszás-mászást. Az alázatban türelem van, a másik nézőpontjára való rálátás képessége, az elfogadás, a tiszta szeretet misztériuma. Az alázatban gyengédség van, de nincs benne gyengeség. Sokkal inkább kedvesség, tisztaság, megértés és ítéletmentesség.

Az alázatra meg kell érni, az alázaton át kell vergődni, meg kell tapasztalni. És az alázatot lehet választani is. Fejet hajtva méltóságteljesen mások és az Élet előtt. Ha létezne ténylegesen az alázat iskolája, azt mondanám, annak kijárása kétségkívül újjászületéssel jár. Mert utána már semmi nem lesz olyan, mint régen. Hiszen lesznek olyan dolgok, amelyeket egyszerűen már nem teszünk meg…
]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/07/02/az-alazat-iskolaja/feed/ 0
Amikor Együtt táncolunk… https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/06/27/amikor-egyutt-tancolunk/ https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/06/27/amikor-egyutt-tancolunk/#respond Tue, 27 Jun 2017 21:58:53 +0000 https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/?p=5383 Tovább »]]>


Amikor Együtt táncolunk, megnyílunk egymásnak és megnyílunk a világnak… Ha én nem nyílok, talán Te sem nyílsz meg ennyire… Csak invitállak, hívlak, mutatva, kérve, játszva, örömben tobzódva, nevetésemmel simogatva.

Amikor Együtt táncolunk, világokat teremtünk… Világokat teremtünk a semmiből, észrevétlenül, képességeink, tudásunk és rejtett tartalékaink felfedezésével, használatával és megélésével. Világokat teremtünk Önmagunkon és a nehézségeken túllépve, egymás hitét erősítve, egyre magasabbra, egyre messzebbre szárnyalva.

Amikor Együtt táncolunk, kifordítjuk a világot a sarkaiból… A lehetetlent nem ismerve, fel soha nem adva, a kétségek útvesztőiben bolyongva, egymásra mindig rátalálva. A megszokás és a régi minták sablonjai helyett új utakat törve, a veszélyektől meg nem hátrálva, a kockázatokat mérlegelve és vállalva.

Amikor Együtt táncolunk, varázsolunk… A varázslat könnyedségét használva teremtésünk fényében kiteljesedve, a boldogságot választva. A csendes csodák és a váratlan fordulatok világában soha nem unatkozva. És nem kell, hogy más értse, lássa, tudja a miért-et és a hogyan-t. A varázslásunk titka a miénk, és lényege lényünk legmélyén rejlik.

Amikor Együtt táncolunk, transzformálunk… A csúfból szépet, a rosszból jót, a nehézből könnyűt. A fájdalomból nevetést, a félelemből bátorságot. A szív útján járva, a szeretet hangján suttogva, vagy ha kell, hangosan megálljt parancsolva.

Amikor Együtt táncolunk, felszabadulunk… Bármi lehetségessé válik, hogy kötöttségektől, szabályoktól mentesen új lehetőségeket nyissunk. Önmagunkat felszabadítva szabadságra invitálva másokat, új választásokat hozva, új eredményeket teremtve.

Amikor Együtt táncolunk, izzik a levegő körülöttünk… Forradalmi lendületünk hevében a Világmindenségbe szikrákat szórva, mert nem tudunk átlagosan, nem tudunk figyelmet magunkra nem felhívva, szürke monotonitásban létezni.

Amikor Együtt táncolunk, annak ereje van… Erőnk nem csupán összeadódik, hanem meghatványozódik. A matematika szabályait megcáfolva teremtéseink eredménye túlmutat a ráción és teljesen irracionális lehetőségek előtt nyit utat.

Amikor Együtt táncolunk, a látható összeér a láthatatlannal… A fény megbékél az árnyékkal, a Férfi a Nővel, a test a lélekkel. Egyensúlyba kerül a szív az ésszel, a kint a bent-tel, az Ég a Földdel. A saját Teljességünket megélve Egymást választva, Egymásban kiteljesedve.



És mindezek ellenére… Vagy talán éppen mindezekért…

Amikor Együtt táncolunk, bizony van, hogy egymás lábára lépünk… És annak ellenére, hogy már számtalanszor megbotlottunk, mégis itt vagyunk… Itt vagyok Neked… És Te itt vagy nekem… Olyan elfogadó, ítéletmentes, szeretetben gazdag térben, ami nélkül nem tudnánk összekapcsolódni, megnyílni egymásnak és a világnak. Nem tudnánk világokat teremteni és a világot a sarkából kifordítani. Nem tudnánk varázsolni és transzformálni, és nem tudnánk felszabadulni. Nem tudnánk a levegőt izzásban tartani és erőnket lehetőségek nyitására használni.

Mert amikor Együtt táncolunk, mi vagyunk a játék, a szeretet, a pillanat, a varázslat, a csoda, a megbocsátás, az elfogadás, a nevetés, a teremtés, a béke, a szenvedély, a kérdés, a válasz, a Minden és a Semmi… Mi vagyunk a tűz forrósága, a víz csendessége, a levegő simogatása és a föld stabilitása.

Mert amikor Együtt táncolunk, a végtelen teljességében Egymáshoz eljutva, egy érintésben, egy ölelésben feloldódva, bármi lehetségessé válik… Bármi, a szavakon, a képzelet határain túljutva… A csillagok fényében fürödve, az Univerzum határait súrolva és lélekben soha, soha, soha el nem válva…

Mert amikor Együtt táncolunk… Összefonódva… Egyszerűen… “Csak” boldogok vagyunk…


]]>
https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2017/06/27/amikor-egyutt-tancolunk/feed/ 0